Régi rákóczis történetek


Írta: Gönczy Zoltán


Az ember, ha kis unokája kérleli, hogy meséljen, gyakran kezdi így a mesét, persze itt nem valami iskolatörténeti előadás következik. Nem is arra vágyik ez a kis lurkó. Őt nem érdekli, hogy valamikor, amikor éppen lekerült a Félhold a Budai Vár tornyairól, Széchenyi György érsek egy iskolát alapított a Várban, amiből kalandos átalakulások végén végül is a Rákóczi Gimnázium lett, hanem inkább arra vágyik az a kis lurkó, hogy érdekes kis történeteket halljon a nagypapa egykori gimnáziumáról, amikből végül kialakul egy kép a kis fejecskéjében, amit úgy hívunk: Rákóczi Gimnázium. Természetesen, ha tudni akarjuk, hogyan, milyen úton jött létre a Rákóczi Gimnázium, olvassuk el a Rákóczi Gimnázium történetét, de közben olvassuk el azt a pár történetet, ami által azt is megtudjuk, milyen is volt az élet ebben a nagyhírű iskolában:


A történeteket a cox.hu oldalon lehet megtalálni. Érdemes alaposan áttanulmányozni az oldalt, rengeteg érdekességgel, visszaemlékezéssel lehet gazdagabb az olvasó.


Kedvcsinálóként álljon itt egy rövid részlet az igen sokféle, történelemmel, családi történetekkel, iskolai életképekkel tarkított szövegekből:


Kirándulásunk Pocossal


Írta: Gönczy Zoltán


Szép emlékeink élnek Pocosról. Ő volt első osztályfőnökünk a Rákóczi Gimnáziumban. Magyart, latint és kémiát tanított, más osztályokban fizikát is! Tisztességes neve Dr. Horváth Béla volt. Gúnynevét az előttünk járó felsőbb évesektől vettük át, melyet eléggé testes, elhanyagolt külseje után ragasztottak rá azok a „délceg” fiatalemberek”, akiknek eszükbe sem jutott, hogy az idő mindenki felett eljár, és nem kímél senkit! Rangot, tudást műveltséget mind belekényszerít egy potrohos, komikus testbe, ami csak arra jó, hogy a kíméletlen diák a háta mögött kinevesse, gúnyolja. Ezért hát az egykor jobb napokat látott, művelt tanárból a gúny, nevetség tárgya lett. Egyedül, elhagyatva élt kis Mátrai utcai lakásában, de minden nap „böcsületesen” elvonszolta magát a gimnáziumba, hogy leadja óráit, amire még annyi év után is úgy készült fel óravázlatokkal, szemléltető eszközökkel, mint hajdan még kezdő tanár korában. Ez a lelkiismeretes felkészülés hozta néha komikus helyzetbe, amiből végtelen jó humorával, kedves anekdotázó történeteivel került ki, többnyire „győztesen.” Szeretett meghökkenteni. Azt hiszem, még ma sem tudjuk biztosan, mi volt az igazság abban, pedig ezt számtalanszor elmondta, hogy egyszer az angol királynőt tanította biciklizni. Mi mindenesetre hálás nevetéssel elhittük, addig sem kellett felelni! Amikor rátért az órán az új anyagra, jelentőségteljesen elővette füzetét az óravázlatokkal, és szó nélkül kezdte felírni a táblára az óravázlatot. Minden alkalommal akadt egy „éles elméjű” osztálytársunk, aki megkérdezte: „ezt most írjuk?” Pocos csak ezt várta, mert nyugodtan, lassan megfordult, amúgy sem volt rá jellemző, hogy gyors mozgású lett volna, szóval lassan szembe fordult velünk, jelentőségteljesen ránézett az órájára, és a kérdező szeme közé nézve a következőt mondta: „Nem, fiam, most érkezik éppen a váci gyors, azon jön a váci püspök két lánya, ők majd leírják neked!” (…)