G. Horváth József terem




A III. emeleti ének terem G. Horváth József nevét viseli egy 2009-ben rendezett Nagy Rákóczis nap óta. Ezen a rendezvényen még 3 egykori rákóczis tanárról neveztek el teremet.


A tanár úr 35 éven át tanított iskolánkban, ez alatt volt talán a legmagasabb szinten az iskolai zenei élet, ami főként munkásságának volt köszönhető. A vegyes- és a leánykaron túl fúvós zenekar is működött az iskolában. A legnagyobb sikereket a 100-180 fős leánykar érte el, mely több ízben elnyerte „Az év kórusa” címet. Iskolánkon kívül is volt a tanár úrnak kórusa, hiszen az ő nevéhez fűződik a még ma is működő Bárdos Lajos kórus. Pályafutása során 7 tanári kitüntetésben részesült, mely azt támasztja alá, hogy mennyire nagyszerű tanár volt. Sok diákja felnőtt korában is kiemelkedő zenei eredményeket ért/ér el. Ez is azt mutatja, hogy alkalmanként sikerült elérnie a célját, hogy „beleoltsa” tanítványaiba a zene szeretetét.


Sikerült információkat gyűjtenünk egy, még ma is iskolánkban tanító tanártól, aki nem más, mint Labán Gábor tanár úr. Szavaiból megerősítést nyert az az állítás, miszerint nagyon magas színvonalon folyt a zenei élet abban az időben. Az is kiderült, hogy Horváth tanár úr nagyon szerette a sportot. „Minden tanár-diák meccsen ott volt és szurkolt, a tanároknak persze (elmosolyodik). Nagyon kedves, rendes ember volt. Emlékszem, még halála előtti nap (már nyugdíjasként) is az iskolában tartózkodott, beszéltem is vele, sőt még egy kávéra is meghívott, nagyszerű ember volt.”



Solymosi László terem




Solymosi László tanár úr, élt 1928-tól 81-ig. 1954-ben szerzett diplomát az ELTE BTK-n történelem-földrajz szakon. 1960-as évben kezdett el tanítani a Rákóczi Ferenc Gimnáziumban, ahol tíz évig oktatott, majd rövid időre tanár volt a Móricz Zsigmond Gimnáziumban. 1974-től azonban újra itt, a Rákócziban tanított közel húsz évig. Róla nevezték el a 324-es termet, a Történelem előadót.


A 70-es években sokáig ő vezette a történelem szakkört, és ők foglalkoztak (többek között) kiemelten II. Rákóczi Ferenc 300 éves születési évfordulójával is. Ő vezette a 70-es években a szakkörökön kívül szintén népszerű ifjúsági Klubot, ahol kulturális programokon vettek részt. Szorgalmazta a diákmunkát és lehetőséget is adott rá, különböző mezőgazdasági intézmények látogatásával.


Az 1970-es években igazgatóhelyettesként is dolgozott. A elkötelezett történelem tanítása minden osztályát összefogta, egybekovácsolta. Mindig a közösségi érdekeket tartotta szem előtt, diákjai a „mackós jóindulatának” köszönhetően ápoltak vele közvetlen viszonyt.



Néhány diákja így emlékszik meg rá:




Szerdahelyi Andor terem




Szerdahelyi Andor (COX) tanár úr 1915. május 23-án, Budapesten látta meg a napvilágot egy tisztviselői családban. Édesapja a felvidéki vasúttársaságnál teljesített szolgálatot. Tanulmányait a Ciszterci Rendi Katolikus Szent Imre Gimnáziumban végezte. Nagyon tehetséges volt, így felvételt nyert a Pázmány Péter Tudományegyetem latin–görög szakára, emellett még Eötvös-kollégista is volt.


Tanár pályafutását a 1938-ban a nyíregyházi Királyi Katolikus Gimnáziumban kezdte. Ezt követően 1943-ban a Budapesti Királyi Egyetemi Katolikus Gimnáziumba helyezték át. A katonaszolgálattól és francia hadifogságtól eltekintve végig itt és az utód II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban tanított, 1975-ig a nyugdíjazása napjáig. Tanári oklevelet is szerzett matematikából az ötvenes években, mivel akkoriban a szaktárgyait nem taníthatta. Mindezek mellett még teológiai diplomát is szerzett, de ezt csak idősebb korában.


“Kivételes felkészültsége, fáradhatatlan munkássága, rendkívül mély Isten-, ember-, haza- és hivatásszeretete, továbbá végtelen tisztessége és szerénysége példaként állítható mindnyájunk elé! Nem a nagy szavak, hanem a tettek embere volt és – az Isten iránti alázatából fakadóan – kényelmetlenül érezte magát, ha úgy vélte, hogy túlzottan dicsérik.”


A „Koksz” (avagy Cox) gúnynév eredete: Szerdahelyi tanár úr a helyettesítésekre rendszerint George Cox „Görög regék és mondák” című könyvével érkezett. A gimnázium hosszú folyosóján a piros színű kötettel a kezében megjelenő tanárra a gyerekek: „Jön a Koksz!” kiáltással figyelmeztették a többieket.


Áldozatos munkájáért több elismerésben is részesült, mint például az arany érdemkereszt és II. kerületi emlékérem.


2008. szeptember 6-án reggel hunyt el, mikor a szokásos szeptember első vasárnap délutáni találkozóra készült iskoláival. 2008. szeptember 7-én a Budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnázium és az Egyetemi Katolikus Gimnázium volt diákjai is búcsúztatták őt a Márványmenyasszony vendéglőben.


Az ő emlékét idézi a Szerdahelyi Andor Társaság, melynek célja a budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban, valamint az egykori Érseki Katolikus Gimnáziumban, a Királyi Egyetemi Katolikus Gimnáziumban, a Mátyás Király Gimnáziumban és jogutódaikban érettségizett volt diákok összefogása, tanáraik és az iskolák, különösen Szerdahelyi Andor tanár úr (COX) emlékének és szellemiségének ápolása, annak a hagyománnyá vált szokásnak továbbvitele, amelynek megteremtése éppen a tanár úr nevéhez kötődik.





Vigassy György terem




Egy ember, aki „megöleli” a fákat, és tiszteli a sziklákat.


Vigassy György, matematika-fizika szakos tanár 1959-ben végzett az ELTE Természettudományi Karán. Tanári munkáját egy általános iskolában kezdte, majd több mint 40 évig tanított iskolánkban. A pedagógus munka számos területén dolgozott. Volt osztályfőnök, munkaközösség vezető, vezető tanár, igazgatóhelyettes, de leginkább a tanítást szerette, legszívesebben azt a munkát végezte. A legtöbb osztálynak négy éven át volt a vezetője, de ha az iskola érdeke azt kívánta, akkor másoktól is vett át osztályt. Saját szabadidejét feláldozva szervezte az osztálya kulturális életét, vitte őket színházba és múzeumba, sokszor több napos kirándulásra, mert hitte és vallotta, hogy a szaktárgyainak megtanításán kívül a sokoldalú művelés a feladata. Több éven át volt a fizika munkaközösség vezetője, így nem hivatalos mentorként több pályakezdő kolléga munkáját könnyítette meg, segítette az iskolai munkába való beilleszkedésüket, bevezette őket a fizikai kísérletek elvégzésének tudományába. Csábították gyakorló iskolába vezető tanárnak, ezt a feladatot mint külső vezetőtanár elvállalta, de az iskolát nem hagyta el. Így az ő révén más kollégák is bekapcsolódtak később ebbe a munkába, míg nála félévente 2-3 végezte tanítási gyakorlatát, készítette fel a jelölteket az önálló tanításra, oktatásra és nevelésre. Elhivatott tanáregyéniség volt, aki szerette az embert, a diákot, a tanítványait. Mindig magas követelményeket állított maga elé és mások elé is. Nem csak követelt, hanem mintát is adott. A becsületes, tisztességes és kötelességtudó munkára, a megbízható elvhű és őszinte emberi magatartásra nevelt. Szigorú, de igazságos és következetes személyiségét szerették a kollégái, bíztak benne, 20 évig volt szakszervezeti titkáruk. Tevékenysége alatt számos meghitt tantestületi megmozdulása volt. Logikus gondolkodású, másokért dolgozni és tenni akaró ember volt. Vezetett az iskolában kibernetika szakkört, a szomszédos kollégiumban éveken át egyetemi előkészítő foglalkozásokat tartott fizikából. Ha osztálya érdeklődött a sakk iránt, akkor délutánonként szimultánt játszott velük, vagy engedte kísérletezni, méréseket végezni őket, és úgy segítette munkájukat, hogy az eredményes legyen. A természet szeretetét otthonról hozta, és ezt tanítványainak is igyekezett átadni. Éveken át vezette az iskola természetjáró szakosztályát, szabadidejéből sokat áldozott erre, hétvégéken és tanítási szünetekben vitte diákjait a hazai hegyekbe, de még Erdélybe és a Felvidékre is szervezett utakat. Sokoldalúságát bizonyította, hogy a zenével is magas szinten foglalkozott, brácsázott és hegedült. Volt, amikor játszott az iskola zenekarában, így szerepelt 1976-ban a Zeneakadémián II. Rákóczi Ferenc születésének 300. évfordulójára rendezett ünnepi hangversenyen. Számára a legfontosabb és a meghatározó mindig a család volt. Tanár szüleit követte a pályán. Az iskola minden gondjával, örömével áthatotta a családi életüket is, hiszen felesége szintén pedagógus, így nem véletlen, hogy három lányuk közül kettő választotta a pedagógusi hivatást. A sors kegyelméből utolsó éveit tizenegy unokája körében tölthette.





Dr. Zámbó Lászlóné




Dr. Zámbó Lászlóné iskolánk tanára volt közel 40 évig. Tanári pályafutását gimnáziumunkban 1972 szeptemberében kezdte meg, majd egészen visszavonulásáig oktatta a diákokat a Rákócziban biológiából és földrajzból.


Az iskolai visszaemlékezés szerint hivatásának élt, semmilyen „akadály” előtt nem hátrált meg, olyan rendszerben is tanított, amikor két osztályból össze kellet vonnia a lányokat és a fiúkat, és a közel 40 fős csoportoknak tartott egy rendes földrajz órát. Minden visszajelzés azt mutatja, hogy elnyerte a diákok szeretetét, órán a diákok figyeltek rá, látszott, hogy élvezi a tanítást és ezt a diákoknak is megmutatta. Egyaránt szerette a biológiát és a földrajzot is, sok tanítványa választott a két tantárggyal kapcsolatos munkát az életben.


Keresésem során ráakadtam egy „Régi rákóczisok” chatszobára és volt pár felhasználó, aki megemlítette a tanárnőt:



A tanárnő 2003-ban lett beteg, és 2008-ban hunyt el, gyászmiséjét 2008. november 21-én tartottál a Zugligeti Szent Család plébániatemplomban. A 2009-es Budai Polgárban már úgy említik a biológia termet, hogy az a tanárnő nevét őrzi.